KÓPÉ ILDIKÓ

Coach, jogász, mediátor

Tanácsadói és jogász múltam tapasztalataiból merítve számíthatsz a támogatásomra karrierépítés, team management, kiégés, wellbeing, önbizalom-építés, konfliktuskezelés és mediáció területén.

FELVESZEM A KAPCSOLATOT

Bemutatkozás

HÁTTÉR

Kópé Ildikó vagyok, coach, mediátor és leendő pszichológus. Jogi pályáról indultam, közel 10 évig tevékenykedtem finance és HR területeken multinacionális vállalatoknál, majd az üzleti szektorból a segítő szakmák felé indultam el, felhasználva a múltban szerzett tapasztalatomat. Szabadidőmben úszom, jógázom, fotózom, vagy a férjemnek szentelem az időmet és utazunk vagy a közös kutyusunkat neveljük.

MOTIVÁCIÓ

Coach-csá válásom során a kezdeti motivációm az volt, hogy people managerként szerettem volna minél szakszerűbben segíteni a csapatomat, és amikor egy dél-kelet ázsiai csapat élére kerültem manager-ként, gyakorlatilag a coaching talált rám. A mediáció pedig szépen egyesíti mindazt a szakértelmet és odafigyelést, amit jogászként és coach-ként sikerült elsajátítanom. Hiszek a békés konfliktuskezelésben, és a mediáció során gyakran alkalmazok coaching eszközöket.

VÉGZETTSÉGEK

2022-2025 (jelenleg is) Károli Gáspár Egyetem - Pszichológia
2022-2023 (jelenleg is) GROW Trénerképző Központ - Tréner
2022 Umathum Mediátor Akadémia - Mediátor
2022 Antares Csoport Kft. - Tranzakcióanalízis Alapképzés
2021-2022 Business Coach Akadémia - Business Coach
2017-2019 ELTE Állam-és Jogtudományi Kar - Adójogász, LLM
2008-2014 ELTE Állam-és Jogtudományi Kar - Jogász

Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, folyamatosan és fáradhatatlanul képzem magam, hogy a lehető legjobban tudjam támogatni az ügyfeleimet a coaching folyamat során, hiszen, ha a coach nincs jól, nem tudja megfelelően végezni segítő szakmáját. A következő néhány évben a pszichológiai tanulmányaimra szeretnék koncentrálni, emellett pedig a Gestalt coaching lelkes tanulója vagyok.

COACHING

A coaching „művészete” mára már az egyik legnagyobb szenvedélyem: szerintem izgalmas dolog az ügyfeleimet támogatni abban, hogy kibogozzák a problémáikat és megtalálják a kiutat az elakadásaikból (legyen az business vagy life coaching). Feltölt, hogy nagyon sok új embert ismerek meg hétről hétre, akik bíznak bennem és együtt élhetünk meg mélységeket és magasságokat. A coaching üléseket magyar, angol, illetve szlovák nyelveken tartom.

Van egy Fodor Ákos haiku, ami így szól: “Mindegy, hogy honnan, mindegy, hogy hová, mindegy, hogy mégy-e. Figyelj”. Ez a vers nagyon szépen megfogalmazza, mit jelent számomra a coaching: értő figyelemmel kísérem az ügyfeleimet egy tiszta lapként, és az ülésekre is úgy tekintek, mint egy tiszta lapra, nem hallgatva prekoncepciókra, szimpátiára, benyomásokra, hogy ítélkezésmentes maradhassak.

Mikor érdemes hozzám fordulni?

Business coaching

Business coach-ként támogatni tudlak, ha
  • még karriered elején állsz és jól jönne valaki, aki irányt tudna mutatni.
  • a work-life balance-od nincs egyensúlyban vagy fejlesztenéd a time-managemented.
  • karrierelakadást tapasztalsz és nem tudod, hogyan tovább.
  • karrierváltást fontolgatsz, mert úgy érzed, nem vagy a helyeden.
  • megkaptál egy előléptetést vagy éppen hajtasz rá, de ez okoz némi szorongást.
  • kiégéstől szenvedsz és megújulásra vágysz.
  • csapatvezető vagy és szeretnéd minél szakszerűbben vezetni a csapatod.
  • konfliktushelyzet alakult ki közötted és a főnököd, kollégáid vagy a csapatod tagjai között.

Life coaching

Life coach-ként támogatni tudlak, ha
  • szeretnél kicsit közelebb kerülni saját magadhoz.
  • nem szereted magad annyira, mint megérdemelnéd.
  • lendületet vesztettél a hétköznapokban és új motivációt keresel.
  • változás előtt állsz, de döntésképtelen vagy, esetleg épp egy nagy változás következett be az életedben.
  • még mindig keresed a herceged és a Tinder nem segít.
  • már rád talált életed párja, de nem látod épp hercegnek, mert az őrületbe kerget.
  • tudatosabb életmódra vágysz és kellene ehhez egy sorvezető.
  • úgy érzed, valami nem oké, de nem látsz rá az okokra.

Mediáció

Mediátorként támogatni tudlak, ha
  • megoldatlan gazdasági konfliktushelyzetetek van és nem tudjátok egyedül megoldani.
  • szükségetek van egy pártatlan, független harmadik félre, aki ránéz a párkapcsolati problémátokra.
  • családon belül van problémátok, amin nem tudtok egyedül túllendülni vagy folyamatosan ismétlődő sémáitok vannak, amin változtatni szeretnétek.
  • szeretnétek elkerülni egy hosszas és költséges bírósági pereskedést.
  • bíróság rendelte el, hogy közvetítői eljárásban vegyetek részt és a piacról szeretnétek egy mediátort választani.
  • éppen válni készültök és szeretnétek békésen lefektetni az elválás részleteit.
  • gyermekelhelyezés, láthatás, válás utáni gyereknevelés kapcsán van szükségetek mediátorra.

Fotóterápia

Fotográfusként számomra a fotózás és a vizualitás kiemelkedő fontosságú. A fotóterápia során együtt készített vagy saját fotóid segítségével tartjuk a coachingot. A célok meghatározása és a fejlesztés egyaránt a fotók elemzésével zajlik, amik nagyon beszédesek tudnak lenni a bennünk zajló érzelmekről, vágyainkról, céljainkról.

A fotográfia egy zseniális eszköz a vizuális emberek számára, de a hangsúly a coachingon van az ülések során.

Nem szükséges fotográfusnak lenned a fotóterápiához, bőven elég, ha szeretsz fotózni vagy egyszerűen csak vizuális alkat vagy, esetleg sokat Instázol és szereted a fotókat.

A coaching során készített fotók mementóként szolgálnak arra, hogy emlékezz a kitűzött céljaidra és büszke lehess a megtett útra, a fejlődésedre.

Árazás

​Céges megkeresés esetén egyedi és cégre szabott ajánlatot készítek. Ebben az esetben kérem, keressenek meg emailben.

Coaching magánszemélyeknek

Mini csomag

30 perc coaching/alkalom
alkalmak száma megegyezés szerint​
online vagy személyesen

8 000 Ft/alkalom

Normál csomag

60 perc coaching/alkalom
alkalmak száma megegyezés szerint​
online vagy személyesen

15 000 Ft/alkalom

Nagy csomag

90 perc coaching/alkalom
alkalmak száma megegyezés szerint​
online vagy személyesen

20 000 Ft/alkalom

Extra csomag

6 óra/alkalom
egész napos privát coaching
online vagy személyesen

70 000 Ft

Mediáció magánszemélyeknek

Egyéni beszélgetés

1-2 óra/alkalom
alkalmak száma megegyezés szerint​
online vagy személyesen

15 000 Ft/óra

Páros mediáció

2-3 óra/alkalom
alkalmak száma megegyezés szerint​
online vagy személyesen

20 000 Ft/óra
(nem személyenként)

Referenciák

"Ildit már az első hosszabb beszélgetésünk során is egy hihetetlenül tájékozott, kreatív, nyitott, jószívű, és folyamatosan megoldást kereső lánynak ismertem meg, akivel bármiről lehetett beszélgetni. Folyamatosan a lehetőségeket, a pozitív változást keresi, amit kitartásának, folyamatos ötletelésének köszönhetően meg is teremt mind környezetében, mind önmagában. Csak ajánlani tudom a vele folytatott beszélgetést. Kérdéseivel biztosan megtaláljátok a sok száz lehetőség közül azt, amelyik az adott pillanatban számotokra leginkább működik."

Ági
kereskedelmi tanácsadó

"Nagyon közel álltam ahhoz, hogy teljesen kiégjek a munkahelyemen és ez a helyzet eléggé megnehezítette a mindennapi működésem. Ildi sokat segített abban, hogy ezen változtatni tudjak, és ki tudjak lépni a komfortzónámból, hogy újra tartalmasan teljenek a hétköznapok."

Eszter
ügyvéd

"Soha nem gondoltam volna, hogy a coaching egy ennyire erős eszköz a szakmai dilemmáim újragondolására és megoldására. Köszönöm szépen a segítséget, Ildi!"

Tamás
ügyvezető

"Ildi nagyon támogató volt a közös munka során, nem hittem abban, hogy a coaching képes ennyire hasznos lenni. Bár a coachingnak vége, alig várom, hogy Ildi tréningjeire is csatlakozhassak! :)"

Bea
vállalkozó

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Amennyiben kérdésed van, keress bizalommal az alábbi elérhetőségeimen vagy töltsd ki ezt az űrlapot. Időpontfoglalás esetén az Üzenet mezőben tüntesd fel a kívánt szolgáltatás nevét.

Sikeres kapcsolatfelvétel!
A kapcsolatfelvétel nem sikerült. Próbáld meg újra!

További információkért és tartalmakért lépj be a Facebook csoportomba vagy olvass bele a blogomba.